|
Annak ellenére, hogy a Diósgyőr tele van apró termetű, gyors játékossal, a miskolciaknak nem sikerült a felázott talajon megtréfálniuk a Vasast. Az 1-0-s vereség után Takács Péter a pepsifoci.hu-nak elmondta, Aczél Zoltán felhívta a figyelmüket arra, hogy az ellenfelek "már kezdik komolyan venni őket".
– Nem így terveztük ezt a meccset, roppant csalódottak vagyunk. Kár, ezért a vereségért, nagyon készültünk a héten erre a találkozóra. Próbálkoztam én is, de sem szabadrúgásból, sem pedig a mezőnyből ellőtt labdám nem talált utat a Vasas kapujába. Azaz igazság, hogy ellenfelünk elég jól megszervezte a védekezését, pedig elvileg ez a talaj nekünk kedvezett volna, ezt azonban nem sikerült kihasználnunk. Edzőnk, Aczél Zoltán figyelmeztetett minket, hogy ez teljesen más meccs lesz, mint a Ligakupában lejátszott legutóbbi, Vasas elleni, így is lett. Persze, tudtuk ezt mi is, csak, de mesterünk arra is felhívta figyelmünket, hogy az ellenfelek már kezdenek komolyan venni minket – mesélte szomorúan a vesztes 90 perc után Takács Péter.
Az U20-as válogatott bő keretébe szintén meghívót kapó Búrány Zoltán is egyetértett középpályás társával: – Való igaz, a Vasas nem engedte, hogy érvényesüljünk ebben az időben. Furcsa volt egész héten melegben készülni, aztán meg szakadó esőben játszani, de ez még nem ok a vereségünkre. Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, amit mi akartunk megnyerni, viszont a második félidőben már nem tudtuk olyan veszélyes támadásokat vezetni, mint az elsőben.
forrás: 100% Foci | Pepsifoci.hu
|